Hóember
Szigetünkre beköszöntött a tél. A patakok vize megfagyott, a fák ágaikon jégcsapok lógnak. Posszancs egész éjjel nem tudott aludni, érezte a levegőben a hó érkezését. Belecsavarta magát a takarójába, kiült az ablakba és leste, mikor kezdenek el szállingózni az első hópelyhek. Ahogy az elsőt megpillantotta az arca felragyogott, gyorsan belebújt a ruháiba és kiszaladt az odúja elé, hogy a nekik járó tisztelettel köszöntse őket. Széttárta a szárnyait, felemelkedett és pörgött örömében ahogy egyre nagyobb pelyhekben esett a hó. Lehet, hogy csak percekig, de az is lehet, hogy órákig pörgött mert minden egyes pelyhet köszönteni akart. Már hajnalodott mire az egész táj, csillogó fehérségbe pompázott és Posszancs a pörgéstől annyira elfáradt, hogy elheveredett a puha hóba. Kicsit kifújta magát, miközben angyalkákat készített a szárnyaival és a lábaival. 
Nemsokára egyre hangosabb zsibajra lett figyelmes. A környék lakói ébredeztek és a hó láttán sokan kijöttek házikójuk elé, hogy együtt örüljenek az idei tél legelső hóesésének. A kisebbek most látták először, kicsit bátortalanul lépkedtek rajta, a nagyobbak, akik már ismerték vígan szaladgáltak, hemperegtek benne. Posszancs felismerte a közelben élő oroszlán kölyköket akik a nyáron születtek és a farkasokat. A hideg hóban fáztak a tappancsaik, így össze-vissza ugráltak, hogy kicsit felmelegedjenek. Posszancs felkelt és oda repült hozzájuk.
- Jó reggelt Posszancs. - köszöntek a kölykök és még vidámabban ugráltak a hóban.
- Jó reggelt Nektek is.- Posszancs lejjebb ereszkedett hozzájuk. – Hát nem csodaszép a táj így fehéren? – kérdezte.
- Szép, szép. – felelték a farkas kölykök. – De nagyon hideg.
- Persze, hogy hideg, hisz tél van. De rengeteg móka vár ránk a hóban.
A kölykök értetlenül néztek Posszancsra.
- Miféle móka? – kérdezték szinte egyszerre.
Posszancs a kezei közé vett egy adag havat és golyót gyúrt belőle.
- Lehet például hógolyózni. – válaszolta nevetve és az oroszlán kölykök közé hajította a hógolyót. – De a legnagyobb móka, hóembert csinálni.
- Hóembert? – csodálkoztak a kölykök.
- Hát nem is tudjátok mi az? – Posszancs hatalmasat kacagott. – Kérjetek a mamátoktól egy sárgarépát, két gesztenyét, néhány széndarabot, egy seprűt és egy ócska lábast és délután megcsináljuk együtt a hóembert. Itt találkozunk iskola után.
- Csináljuk meg most! – a kölykök izgatottságukban körbe-körbe ugrándoztak.
- Nem, nem. – Nevetett rajtuk Posszancs. – Iskola után. – Azzal már emelkedett is a levegőbe, onnan intett búcsút az ifjoncoknak.
Délutánra már hatalmas mennyiségű hó hullott a szigetre. A kisebb bokrok már szinte ki sem látszottak a fehér takaró alól. A hideg ellenére mégis sok állat előbújt a házikójából és mindenki vidáman játszadozott a hóban. De előkerültek a tündérek, a manók és egyéb különös lényei a szigetnek is. Még a sziget egyedüli moha lepte emberpárja is előmerészkedett lakából és élvezték a hóesést. Délutánra Posszancs szinte az egész szigetet körbe repülte. Mire visszaért a farkas kölyköknek még nyomuk sem volt, az oroszlánok viszont szaladgáltak, ugrándoztak a hóban. Volt náluk régi lukas lábas, az orrukkal pöckölgették a hóban egymásnak, nem messze tőlük ott volt a sárgarépa is és egy kupacban néhány szén darab is.
- Halihó. – Posszancs leereszkedett hozzájuk. - Hol vannak a többiek? – kérdezte.
- Elmentek gesztenyét keresni.- válaszolták az oroszlánok. De mire kimondták már hallani is lehetett a farkasok vonyítását a távolból.
- Jövünk már! – kiabálták és a hangjuk egyre közelebbről érkezett. Mikor megérkeztek egy nagy halom gesztenye került elő a bundájukból. – Megjöttünk! Készülhet a hóember. – hatalmas lelkesedéssel álltak neki összekotorni a havat. Túrták az orrukkal, kaparták a mancsaikkal, szép lassan hatalmas hókupac alakult. Posszancs körbe repülte a kupacot és szépen elsimította, miközben a kölykök már a következő adag havat próbálták összekotorni. Mikor az is meglett Posszancs az elsőre emelte és azt is elsimította. Végül egy harmadik az előzőeknél kisebb adag is felkerült a tetejére. A hóember kezdett alakot ölteni. Míg Posszancs a helyére tette a hóember orrának szánt répát, a kölykök körbe-körbe szaladgáltak. Mikor a gesztenye szemek is a helyükre kerültek már ugrándoztak lelkesedésükben. - Megcsináltuk! – kiabálták a farkasok, miközben körbe szaladgáltak.
- De addigra már megérkeztek a hódok, a medvék, a nyuszik és az őzikék is. Kezdett esteledni, de a hó vakító fehérsége éberen tartott mindenkit. Posszancs sem tudott volna még elaludni, így kint maradta többiekkel. A varjak a környező fákat lampionokkal díszítették, a szarvasok fáklyákat hoztak, azokkal világították meg a környéket és az idei tél legelső hóemberét.
- Posszancs körbe repülte az össze seregleteket aztán megpihent a hóember vállán. Megköszörülte a torkát, hogy mindenki rá figyeljen.
- Barátaim! – kezdte rögtönzött, mégis ünnepélyesnek szánt beszédét. – Ma reggel arra a csodára ébredhettünk, hogy hatalmas pelyhekben megérkezett az idei tél egyik legnagyobb ajándékaként a hó. Kívánom mindannyiunknak, hogy legyen benne rengeteg örömünk. Elkészült a szigetünk legszebb hóembere is, aki vigyázz majd ránk egész télen. Ma ezt ünnepeljük meg! – mindenki tapsolt és éljenzett mikor befejezte és leszállt a többiekhez. A kicsik szaladgáltak és ugráltak a hóban, a madarak éneklésbe kezdtek, a nagyobb állatok körbetáncolták a hóembert. Mindenki nagyon jól szórakozott.
- Posszancs nem várta meg a vigasság végét. Elfáradt az egész napos repkedésben. Lassan mindenkitől elköszönt és hazarepült. Még egyszer kinézett az ablakán, mosolyogva nézte ahogy a sziget lényei boldogan ünneplik a hóembert, aztán bebújt az ágyikójába ás mély álomba merült.