Karácsony
Karácsony
Napok óta hatalmas pelyhekben esik a hó. Csillogó fehér hótakaró fedi be az egész szigetet. A bokrok már szinte ki sem látszódnak alóla, a fák ágait is belepte, a súlya alatt roskadoznak.
Posszancs ma reggel különös álomból ébredt. Álmában a hóember életre kelt és az éj leple alatt körbe járta a szigetet. Minden ablakon bekukkantott. Arra ébredt, hogy most az ő ablakánál ácsorog. Kibújt a takarója alól és az ablakhoz sietett. Hatalmas meglepetésére a hóember valóban az ablaka előtt állt, széles mosollyal. Valami azonban megváltozott rajta, mindenféle lenyomatok díszítették. Posszancs felismerte szinte a sziget minden állatának a lenyomatát, de talált néhány számára ismeretlent is. Talán a manók, vagy a tündérek lehettek. „Miért tették ezt vele? „ Posszancs ezen gondolkodott mikor kopogtattak az ajtaján. A Nyuszi volt.
- Jó reggelt Nyuszi! Gyere be gyorsan, borzasztó hideg van odakint. – Posszancs gyorsan becsukta a nyuszi után az ajtót.
- Jó reggelt Posszancs! Mit szólsz a Hóemberünkhöz? – nyuszinak fülig ért a szája.
- Nem értem, kik és miért csinálták ezt vele?! – válaszolta Posszancs.
- Hát te nem tudod? – nyuszi nagyot csodálkozott. – Mi voltunk, mindannyian.
- De miért csináltátok? – Posszancs még mindig nem értett semmit.
- Hóember életre kelt és ő fogja idén elvinni a kívánságainkat a Télapónak. – nyuszi izgatottságában majd kiugrott a bőréből.
Posszancs kinézett az ablakon és legnagyobb meglepetésére a hóember rákacsintott. – Neked is kívánnod kell valamit!- topogott a nyuszi. Posszancs gyorsan bebújt a kabátjába és nyuszival a nyomában kisietett a hóemberhez.
- Én is kívánjak valamit?- Kérdezte félig hangosan.
- Igen, igen....! - ugrándozott nyuszi körülötte. - Mindenkinek kívánnia kell. Te sem maradhatsz ki.
Posszancs körberepülte a hóembert, közben azon gondolkodott mit is kívánjon. Mikor olyan magasra ért, hogy a nyuszi nem hallhatta, leszállt a hóember vállára és a fülébe súgta a kívánságát. Hirtelen egy újabb lenyomat jelent meg a hóemberen, most már egyetlen apró hely sem maradt rajta. Posszancs megfordult, hogy vissza ereszkedjen nyuszihoz, így észre sem vettem, hogy a hóember egy szempillantás alatt eltűnt.
- Mi történhetett vele?- csodálkoztak mindketten.
- Meg kell találnunk! - Posszancs nagyon csalódott volt. - Nem tűnhet csak úgy el, hisz akkor mi lesz a kívánságokkal?! - Posszancs már emelkedett is ismét a magasba, körbe-körbe forogva, közben egyre szomorúbb lett, hogy talán túl nehezet kívánt és ezért tűnt el a hóember. Egyre messzebb repült, hátha meglátja, de sehol nem találta. Mikor már az egész szigetet körbe repülte és a hóembert mégsem találta meg, lógó orral repült haza. Kis odúja előtt, ott toporgott a sziget szinte minden lakója, reménykedve, hogy Posszancs megtalálja a hóembert. Mikor meglátták Posszancs szomorú arcát, mindenki tudta, a hóember végleg eltűnt. Senki nem szólt, csak csalódottan, szomorúan néztek, majd mindenki elindult haza. Posszancs bezárkózott odújába és napokig szomorkodott. Már csak egy hét volt hátra karácsonyig és most mindent elrontott. Miatta , nem kapnak ajándékot, mert ő túl nagyot és nehezet kért. 
Ahogy teltek a napok és az éjszakák, Posszancs egyre szomorúbb lett. Bezárkózott és nem volt hajlandó senkivel beszélni. Nem aludt, nem evett, nem repült, csak csendben sírdogált. Azt sem vette észre, hogy telnek a napok, ám azok mégis múltak, és el is jött karácsony reggele. Posszancs hallotta, hogy kopogtatnak az ajtaján, de nem akart senkivel beszélgetni. - Menj el! - kiabálta. De a kopogtatás nem maradt abba. - Nem akarok senkivel beszélni!- Posszancs nem értette, miért nem hagyják békén, mit akarnak tőle? A kopogtatás, már szinte dörömböléssé alakult át, ami már nagyon idegesítette, ezért inkább mégis kinyitotta az ajtót. A lélegzete is elállt néhány pillanatra a meglepetéstől. Egy magas, ősz hajú és ősz, hosszú szakállú, öreg ember állt előtte, csillogó fekete csizmába, piros kabátban, sapkában. Szemei ragyogtak, arca pirosodott, talán a hidegtől.
- Boldog karácsonyt Posszancs! - mondta az öregember, mosolyogva.
- Boldog karácsonyt, Önnek is! - Posszancs gyorsan utána gondolt, tényleg karácsony lenne?! Aztán ahogy az öregembert nézte, felötlött benne, hogy aki itt áll előtte, maga a Télapó. Egyre nagyobb ricsajt hallott kintről, ezért, kicsit kijjebb merészkedett, hogy lássak kik és miért lármáznak. Rengetegen álltak nagy körbe. Mindenki nagyon örült valaminek, de Posszancs nem látta minek.
- Gyere ki te is! - mondta a Télapó és a kezét nyújtotta. Posszancs megfogta a felé nyújtott kezet és elindultak. Mikor a többiekhez értek, a tömeg ritkulni kezdett előttük, így már Posszancs is látta minek örül mindenki. Ott volt a hóember, amint épp felállított egy hatalmas fenyőfát. Posszancsnak eszébe jutott mit is súgott a hóember fülébe. Egy olyan karácsonyfát kívánt, amit a sziget minden részéről látni lehet, amit mindenki megcsodálhat, amely alá mindenki oda teheti az ajándékát. És most itt volt a fa. A hóember rakta fel rá az első díszt, egy hóemberdíszt, aztán a télapó, őt követték sorba az állatok, aztán a koboldok, a tündérek, a manók, a sziget minden lakója. Mire mindenki felrakta a saját díszét, már sötétedni kezdett. Ekkor jelent meg két kis galamb, akik a csőrükben egy hosszú világító füzért hoztak. Többször körbe repülték a fát, a füzér csak nem akart a végére érni. Végül a fenyőfa, karácsonyfává változott, mindenki karácsonyfájává. Körülötte ott volt a sziget minden lakója, mindenki csodálta a legszebb karácsonyfát, amit valaha is látott. Posszancs kívánsága így teljesült. 