Sárkány
A sziget északi részén egy kis vulkán egyik barlangjában, mindenkitől távol él egy sárkány család. A sziget lakói nem igen merészkednek a közelükbe, sokféle ijesztő legenda terjeng róluk. Posszancs sem merészkedett még a közelükbe. 
A koboldoktól azt hallotta, hogy egyszer nagyon régen sokkal többen voltak, hatalmasak és vérszomjasak. A manók azt terjesztették, hogy a manófurfang túljárt az eszükön, legyőzték őket, így ma már csak ők maradtak. Nincs a szigetnek egyetlen egy lakója sem aki nem ismerne akár csak egy rémisztő történetet róluk, de látni egyikük sem látta őket. Időről időre látni lehet, ahogy hatalmas füstfelhő száll fel a vulkán felől az égre. Ilyenkor megint új legendák születnek. " Biztos megint elkaptak valakit!" vagy " széttéptek egy állatot, tűzbe sütötték és felfalták."
Egy nap Posszancs már hazafelé repült mikor hatalmas vihar kerekedett. Csapkodta szárnyait minden erejével, mégsem jutott előre. Sodorta a vihar szele, a vulkán felé. Az ijedségtő maradék erejét is elvesztette. Neki csapódott egy fának, majd egy éles sziklának, leesett a földre és elvesztette az eszméletét. Mikor magához tért, még mindig tombolt a vihar, de a szél már nem fújt annyira. Körbenézett és észrevette, hogy a sárkányok barlangja csupán néhány lépésnyire van tőle. Ijedtében, egy közeli fa mögé kuporodott. Összehúzta magát és szinte reszketett félelmében. Csak sokára merte kidugni a fa mögül a fejét, hogy jobban körülnézzen. Látta a sárkányok barlangjának bejáratát néhány lépésnyire, látott néhány kopasz fát, hervadozó virágokat. Félelmetes volt a környék. Még jobban megijedt, mikor a barlang felől hangos morgásszerű hangokat hallott, majd pár pillanattal később a föld is remegni kezdett. Visszabújt a fa mögé és reszketett félelmében. A hangok egyre közelebbről hallatszottak. Posszancs már annyira félt, hogy a könnyeit sem bírta visszatartani. Pár pillanattal később hatalmas árnyék sötétedett köré. Posszancs érezte, hogy a sárkány már nagyon közel van hozzá. Ahogy csak tudta összehúzta magát, azt remélte, hogy nem veszi őt észre. De a sírást nem tudta abbahagyni. És ezt sajnos a sárkány is meghallotta. Posszancs érezte, hogy már nagyon közel van hozzá. Mellette hirtelen tűz fakadt, elpusztítva mindent amihez elért. A félelemtől már mozdulni sem mert. Ekkor vette észre, hogy a sárkány fejét maga mellett. Ijedségében sikítani kezdett. Ám azt nem vette észre, hogy a sárkány is megijedt tőle és visszább húzódott a barlang felé. Szinte egyszerre fejezték be a sikítozást és lapultak rejteküknél, hallgatva a neszeket. Posszancs tűnt bátrabbnak és dugta ki a fejét előbb a fa mögül, hogy megnézze hova tűnt a sárkány. Nagyon meglepődött azon amit látott. A sárkány fejét a barlang falának támasztotta, háttal Posszancsnak és remegett. Gyorsan visszabújt a fa mögé. Még mindig szipogott, de már nem félt annyira. Ha a sárkány bántani akarta volna, már megtette volna. De ez a sárkány pont úgy megijedt és félt mint ő. Eszébe jutott miket hallott a manóktól és a koboldoktól. De most mégis úgy érezte, az a sárkány nem is olyan gonosz és félelmetes mint mesélték. Vett egy nagy levegőt és ismét kinézett a fa mögül. Látta, hogy a sárkány, még mindig háttal neki a barlangnak dőlve próbál elbújni. Körbenézett, nincs e a közelbe valaki más is, de nem látott senki. Felbátorodva felállt és közelebb merészkedett a sárkányhoz, de csak a közelebbi bokorig jutott, mert ekkor a sárkány is megmozdult. Félénken hátra fordította a fejét, mintha keresett volna valamit, vagy valakit. Posszancs tudta, őt keresi, így lejjebb húzódott a bokor mögött. Ám innen is jól látta, ez a sárkány tényleg fél. Még sírt is félelmében, az arcán még most is látszódtak a könnyei. Ekkor egy szellő megmozdította a bokor ágait, ahol Posszancs rejtőzött és a sárkány észrevette őt. Most is hátrébb húzódott, de most nem bújt el. Posszancs is lejjebb húzódott, de nem takarta el magát. Pár pillanatig nézték egymást, aztán Posszancs kicsit előrébb merészkedett. A sárkány jóval nagyobb volt mint ő, zöldes pikkelyes bőre és rémisztő fogai voltak, de talán az ijedségtől mégsem volt olyan félelmetes mint mesélték. Posszancs felállt és kicsit közelebb ment hozzá. Tartott még mindig tőle, de már nem félt annyira. A sárkány meglepődött, de már ő sem félt annyira. Várt még néhány másodpercet, aztán ő is közelebb lépet.
- Szia. – Posszancs hangja remegett egy kicsit ugyan, de barátságos volt.
- Szia. – a sárkány is igyekezett barátkozóbbnak tűnni.
- Az én nevem Posszancs. – mondta, és még közelebb lépett.
- Az enyém Sárkány.
- Tudom, hogy sárkány vagy, de hogy hívnak? – kérdezte Posszancs, mikor már közvetlen egymás előtt álltak.
- Nincs más nevem. – válaszolta a sárkány.
- Az nem lehet. Mindenkinek van neve. – hitetlenkedett Posszancs.
- Nekem nincs. – válaszolta a sárkány szomorúan, miközben leült Posszancs elé egy sziklára.
- Nem kaptál nevet a szüleidtől? – Posszancs örült, hogy már nem kell olyan magasra felnéznie a sárkányra.
- Nem kaptam. – válaszolta a sárkány. – a szüleim meghaltak miután megszülettem. – a sárkány szemei megint megteltek könnyel.
- Ne sírj. – Posszancs közelebb lépett és felmászott a sárkány mellé a sziklára, majd onnan átmászott a sárkány pocakjára, ahonnan már elérte az arcát és megsimogatta. – Árva kis sárkány vagy? – kérdezte.
- Igen. – válaszolta az szipogva. – Itt élek magamba már nagyon régóta.
- Nincsenek barátaid sem? – Posszancs el sem tudta képzelni milyen lehet mindig egyedül lenni. Nagyon megsajnálta a sárkányt.
- Nincsenek. Senki nem áll szóba egy ilyen csúf és rémisztő sárkánnyal.
- Nem is vagy olyan rémisztő. – mosolygott rá Posszancs.
- Te is megijedtél tőlem. – kezdett megint szipogni a sárkány
- Ez igaz, de csak mert annyi ijesztőt hallottam a sárkányokról. – Posszancs közelebb hajolt hozzá és barátságosan rámosolygott. – De már nem félek.
- Én sem félek már tőled. – felelte a sárkány és letörölte a könnyeit.
- Kitaláltam valamit! – kiáltott fel Posszancs. – Minden héten eljövök majd hozzád.
- Minek? – kérdezett vissza a sárkány meglepetten.
- Hogy hogy minek?! – Posszancs felpattant izgatottságában a sárkány pocakjáról és ugrálva magyarázott neki. – Hát játszani és beszélgetni és hogy ne legyél mindig egyedül.
- Az szuper lesz. – a sárkányra is átragadt Posszancs lelkesedése és most már ő is mosolygott.
- Miközben így összebarátkoztak, nem vették észre sem azt, hogy elvonult a vihar, sem azt, hogy besötétedett. Posszancs kezdett fázni és már éhes is volt.
- Haza kell lassan jutnom valahogy. – mondta szinte szomorúan, hogy itt kell hagynia sárkányt.
- Akarod, hogy egy darabig elkísérjelek? – kérdezte a sárkány, de a választ meg sem várva a vállára vette Posszancsot és elindult vele az erdő felé. Útközben Posszancs mesélt sárkánynak a szigetről, az erdőkről, a csuda szép virágos mezőkről, a kis odújáról és a sziget lakóiról. Mire elérték az erdő szélét sárkány szinte már mindent és mindenkit ismert.
- Nemsokára megint eljövök hozzád! – búcsúzott Posszancs a sárkánytól.
- Várni foglak minden nap! – válaszolta, miközben egyik szeme mosolygott és örült, hogy összebarátkoztak, a másik viszont sírt, hogy máris el kell válniuk.Posszancs csapkodott néhányat a szárnyaival és már a magasba is emelkedett. Lassan kezdett az erdő sűrűje felé repülni, közbe többször visszanézett és integetett sárkánynak, egészen addig míg el nem vesztette szem elöl. Nagyon későn érkezett haza, már mindenki aludt. A viharnak már nyoma sem volt. Posszancs is nagyon elfáradt, így bebújt az ágyikójába. Az árva sárkányra gondolt, aztán elaludt.